Beethoven, Ludwig van
Zeneszerz�

Bonnban sz�letett 1770. december 17-�n. Kor�n megnyilv�nul� zenei tehets�g�t apja — aki k�zepes k�pess�g� udvari muzsikus volt — lelkiismeretlen �s kapzsi m�don igyekezett kamatoztatni; a csal�dnak val�ban m�r gyermekkor�ban Beethoven volt eltart�ja, miel�tt m�g igazi mester tan�totta volna. A nyolcvanas �vek elej�n Christian Gottlob Neefe, a Bonnban megtelepedett jeles muzsikus �s kiv�l� pedag�gus figyel fel az alig t�zesztend�s gyermekre, t�le kapja Beethoven az els� �rt�kes zenei impulzusokat (t�bbek k�z�tt Neefe adja kez�be Bach Wohltemperiertes Klavier-j�t). 1787-ben j�r a fiatal zeneszerz� els� �zben B�csben: ekkor m�r h�rom, nyomtat�sban megjelent zongoraszon�t�t mondhat a mag��nak. Csal�di k�r�lm�nyei (t�bbek k�z�tt anyja betegs�ge, majd hal�la) azonban megakad�lyozz�k, hogy B�csben tanuljon tov�bb: erre csak 1792-ben ker�l sor. Ekkor m�r Haydn is ismeri n�h�ny kompoz�ci�j�t. R�vid ideig tan�tja Beethovent, kapcsolatuk azonban nem marad tart�s, ahogy Schenk illetve Albrechtsberger zeneleck�it is hamarosan abbahagyja: ezzel szemben Salierin�l nyolc esztendeig tanul. 1795 m�rcius�ban l�p fel els� �zben a b�csi nyilv�noss�g el�tt B-d�r zongoraverseny�nek el�ad�s�val. Ezt a fell�p�st azut�n t�bb is k�veti, hamarosan kiad�ja �s p�rtfog�ja is akad. Beethoven azonban kezdett�l fogva t�bbet k�v�n a t�rsadalomt�l — �s t�bbet �g�r m�veiben — semhogy be�rn� a divatos zongoravirtu�z, az el�kel� k�r�k kegyeltje szerep�vel. Nem titkolja, hogy zen�je az eg�sz emberis�ghez sz�l, �s az arisztokr�cia t�mogat�s�t a m�v�szet�nek kij�r� tiszteletd�jnak tekinti. Val�ban � az els� zeneszerz�, aki kiv�vta mag�nak, hogy m�veit megbecs�lje — �s eltartsa — a kiv�lts�gosok rendje.

A sz�zadfordul� �v�ben azonban v�gzetes betegs�g jelentkezik: hall�si zavarokban megnyilv�nul� f�lb�ntalom, amely hamarosan teljes s�kets�ghez vezet. A j�kedvt�l kicsattan� fiatalkori m�vek �rny�k�ban olyan gy�szhang� dokumentum lappang, mint a wertheri vil�gf�jdalmat — �s ugyanakkor indokolt, �szinte k�ts�gbees�st — t�kr�z� Heiligenstadti v�grendelet. Az 1800-as �vek elej�n m�r alkot� g�niusza magaslat�ra �rkezett zenek�lt� mag�n�lete rendezetlen �s tragikus: sz�ntelen lak�sv�ltoztat�sok, gyors iramban cser�l�d� h�zvezet�n�k �s gyenge jellem� unoka�ccse okozta gondok d�lj�k fel napjait olyan id�kben, amikor a t�rt�nelmi esem�nyek am�gy is megrend�tik nyugalm�t. Csal�dnia kell Nap�leonban, az Els� Konzulban — aki v�g�l is cs�sz�rr� koron�ztatja mag�t — �s egyetlen oper�j�nak bemutat�ja idej�n a francia hadsereg els� �zben tartja megsz�llva B�cset. Eg�szs�ge egyre romlik, zongoram�v�szi p�ly�j�t fel kell adnia, b�r n�h�ny kamarazenei fell�p�ssel, valamint m�vei vez�nylet�vel egy ideig m�g megpr�b�lkozik. A h�szas �vek elej�n m�r csak t�rsalg�si f�zetei seg�ts�g�vel �rintkezik k�rnyezet�vel, egym�s ut�n l�pnek fel szervezet�ben a k�l�nf�le term�szet� betegs�gek, heveny �s id�lt k�rok. 1827. m�rcius 26-�n B�csben, �tvenh�t �ves kor�ban halt meg a zene t�rt�net�nek egyik legnagyobb l�ngelm�je. �lete utols� esztendej�b�l a k�vetkez� m�vek maradtak re�nk: egy von�s�t�s megkezdett v�zlat�nak zongorakivonata (a mester hal�la ut�n jelent meg „Beethoven utols� zenei gondolata” c�mmel); a X. szimf�nia n�h�ny v�zlata; k�t k�non („Es muss sein” �s „Wir irren allesamt, nur jeder irret anders”), k�t von�sn�gyes (op. 131 �s 135) �s az el�z� �vben befejezett B-d�r von�sn�gyes (op. 130) fin�l�ja.

Beethoven id�ben k�zel �ll ugyan a „b�csi klasszikus tri�sz” m�sik k�t tagj�hoz — s�t, noha szorosabb kapcsolatot egyik�kkel sem tartott, Mozartot is, Haydnt is szem�lyesen ismerte —, alkot�sa m�gis a zene t�rt�net�nek �j korszak�t jelenti. Ez r�szben a megv�ltozott t�rt�nelmi helyzet, r�szben a maga �j helyzet�nek k�vetkezm�nye, amelyet kora t�rsadalm�ban mint „szabad m�v�sz” kiv�vott. De mindez m�giscsak k�ls� kerete annak az egy�nis�gnek, amely m�v�szk�nt �s emberk�nt egyform�n nagy volt. Ez a nagys�g nemcsak a vil�gban val� �rv�nyes�l�shez seg�tette Beethovent, de erej�nek forr�sa volt egy�ni szenved�seinek elvisel�s�hez is. Minden megpr�b�ltat�son fel�lemelked� optimizmusa nemcsak arra tette k�pess�, hogy gy�zelmesen v�vja meg �lethal�lharc�t a sorssal, hanem arra is, hogy higgyen az emberekben, b�zz�k az emberis�g j�v�j�ben.

Alkot�m�v�szete — zsenij�nek korai jelentkez�se ellen�re is — viszonylag lassan fejl�dik ki: csaknem huszon�t esztend�s, mikor els� olyan m�veit kiadja, amelyeket m�r opusz-sz�mmal jel�l (az opus 1-ben h�rom zongoratri�t tesz k�zz�). Ezeknek, b�r a kor zenei k�znyelv�t besz�lik, egy�nibb, az el�d�k�n�l intenz�vebb, direktebb a kifejez�se. Beethoven az �r�kl�tt zenei form�kat is a maga saj�tos mondanival�ja sz�m�ra alak�tja �t: a vari�ci�t olym�don teremti �jj�, hogy a formai v�ltozatok sorozat�b�l megalkotja a karaktervari�ci� �j m�faj�t. A szon�taforma expoz�ci�-kidolgoz�s-visszat�r�s alapon nyugv� h�rmas szerkezet�t az igen jelent�s k�d�val n�gytag�v� b�v�ti, ugyanakkor jelent�s m�rt�kben megn�veli a kidolgoz�s formaalkot� szerep�t. De a ciklikus forma egyes t�telei k�z�tt is eddig nem tapasztalt szoros kapcsolatot teremt mondanival�j�nak s�rget� v�gya, a k�zl�s bels� k�nyszere. Beethoven alkot�i korszakainak els� fejezete mag�ban foglalja az els� k�t szimf�ni�t, h�rom zongoraversenyt, az op. 18-as von�sn�gyes-sorozatot, �s az op. 31-es h�rom m�ig bez�r�lag a zongoraszon�t�k m�sf�l tucatnyi, korai term�s�t. „A nagy teremt� korszak” (Romain Rolland kifejez�se) az Eroic�val kezd�dik, azzal a szimf�ni�val, amelynek els� t�tel�ben minden id�k egyik legnagyobb remekm�v�t alkotta meg a zenek�lt�, �s amelynek t�k�letess�g�t a maga k�s�bbi szimf�ni�iban sem m�lta fel�l. Ebbe a „k�z�ps�” peri�dusba tartozik egyetlen oper�ja, a Fidelio (amely a francia „szabad�t� oper�k” hagyom�nyait folytatja), hat szimf�nia (III-VIII.), az op. 59-es von�sn�gyesek, a k�t utols� zongoraverseny, a heged�verseny, a Waldstein-szon�ta �s az Appassionata. Az �letm� cs�cs�ra �rkezett mester nem alkot k�nnyen: v�zlatf�zetei k�nl�d�, t�preng� m�dos�t�sokr�l tan�skodnak, a zene ugyan a b�s�g zavarbaejt� �radat�val lepi el a komponist�t, a teremt� akarat azonban addig f�radozik, m�g a k�n�lkoz� zenei anyagot a k�v�nt kifejez�s adekv�t eszk�z�v� nem teszi. El�fordul, hogy �veken, �vtizedeken, egy �leten �t hordja mag�ban a gondolatot, m�g megleli annak v�gleges zenei megold�s�t. Az utols� m�v�szi korszakban Beethoven m�r nem k�zd az anyaggal: dallam �s ritmus, harm�nia �s forma enged�kenyen simul roppant akarat�hoz, �s a mester, aki a k�lvil�ggal minden kapcsolat�t elvesztette m�r, haboz�s n�lk�l �ldozza fel a dallam „sz�ps�g�t”, a ritmus szimmetri�j�t, nem riad vissza a „disszon�ns” hangzatokt�l, �s szuver�n m�don veti el a hagyom�nyos form�kat, mikor v�gs� k�zlend�it az emberis�g sz�m�ra elmondja. A Missa Solemnis �pp�gy nem illik t�bb� a liturgikus keretek k�z�, mint amennyire a IX. szimf�nia t�ln�tte a „b�csi klasszikus st�lus” norm�it; a Hammerklavier-szon�ta �ppoly kev�ss� anyagszer� m�r a zongora viszonylat�ban, mint a Nagy F�ga a von�sn�gyes�ben. Ez a zenei nyelv m�r teljess�ggel a zseni saj�t idi�m�ja, a messze j�v�ben �g�r �j t�vlatokat.