Verdi, Giuseppe
Zeneszerző

1813. október 10-én Le Roncole-ban született, a Pó síkságon, apja kocsmáros volt. A falu orgonistájától kapta első zeneleckéit, majd tíz éves korában a bussetói gimnáziumba került, ahol már néhány művet is komponált a helybeli zenekar számára. Tizenkilenc éves volt, mikor a milánói konzervatóriumban elutasították felvételi kérelmét, ezért magánúton tanult Lavigná-nál. A harmincas évek elején egy bravúros beugrással (Haydn Teremtés c. oratóriumának vezénylésével) hívta fel magára a figyelmet. Első operáját (Oberto) 1839-ben mutatta be a milánói Scala. Ezzel kezdődött első alkotói korszaka, amely 1850-ig tartott, és magába foglalta a Nabuccót (1842), a Lombardokat (1843), az Ernanit (1844), valamint Schiller három drámájának operai feldolgozását (Jeanne d'Arc, A haramiák, Luisa Miller). A második korszakból való a Rigoletto (1851), a Trubadúr (1853) és a Traviata (1853), a harmadik korszak kiemelkedő alkotása A végzet hatalma (1862), a Don Carlos (1867) és az Aida (1871), az utolsó, kései korszak két remekműve az Otello (1887) és a Falstaff (1893). Ez után már csak a Quattro pezzi sacri című énekkari sorozat kerül ki a mester műhelyéből, aki 1901. január 27-én Milánóban hunyt el.

Verdi egész életművét az őszinte érzelem és az ezt kifejező dallam elsődleges fontossága hatja át. Ábrázolásának középpontjában mindig az ember (és nem a miliő)áll. Ehhez elsősorban emberi hangra volt szüksége a zeneszerzőnek, innen a vokális műfaj kizárólagossága életművében. Még önálló hangversenyszám gyanánt megszólaltatható nyitányt is keveset írt, és ezek sem hasonlíthatók a klasszikus nyitányokhoz: a komponista nyilvánvaló célja nem a virtuóz zenekari darab, hanem a szó szoros értelmében vett előkészítés a színpadi cselekményre. Az opera fő motívumait felhasználó nyitányból nem alkot szabályszerű szonátatételt, hanem egyveleg jellegű „katalógust” nyújt a drámához.